Gyenei István

Sziasztok

Én sajnos elég korán kezdtem az analóg cigit (7évesen) és hamar rá is szoktam, most vagyok 19 éves, de úgy nagyjából13-14éves koromra. Ez a teljesítményemben is meg látszódott, nem bírtam annyira a fizikai erőhatásokat, nem bírtam sokáig futni sem, nem aludtam ki magam, és büdös voltam mindig, másokat zavart, szenvedtem sokat, ha suliban nem tudtam ki menni, cigizni, vagy ha olyan helyen voltam éppen. És régen fulladoztam is, de amióta ecigizek , ez van már lassan másfél éve,ez teljesen megváltozott. Mások nem mondják rám, hogy büdös cigi szagom van, az ujjaimon sincs sárga folt, nem száradok ki annyiszor, jobban teljesítek a sportban is, jobb lett a közérzetem, és mintha kevesebb idő alatt jobban ki tudnám magam aludni, de ezt nem tudom 100%-osan, hogy az elektromos ciginek lenne köszönhető. Egy szóval , rengeteg dolgot köszönhetek az elektromos cigarettának, sokkal jobb lett az életem, és élvezem, hogy ízes liquideket szívok, eszméletlen jó, szeretek vele elszórakozgatni, újra tekerni.



Közösségi modul:





Shop

Contact Us

Information


Küldje el a saját leszokás történetét!

Word dokumentumban (tárolás miatt) a következőkre vagyunk kíváncsiak:

a leszokás történetére

kérdések:

hogyan?
mikor, mennyi ideje, mennyi idő alatt?
tapasztalt-e testsúlyváltozást?
tapasztalt-e közérzetváltozást?
tapasztalt-e egyéb élettai változást?
esetleges szenvedés a leszokás alatt

Név vagy aláírás, ami publikusan kimehet az internetre.

Köszönjük!